Oktatás a lépcsőfordulóban

Bálint cipőjének kopogása szaporán visszhangzott a sötét lépcsőházban, de a menekülése alig néhány fok után megtorpant. Az első és második emelet közötti fordulóban hirtelen egy vaskos, sárga burkolatú kézilámpa vakító sugara csapott egyenesen az arcába. A fénycsóva mögött Dr. Bordás András alakja bontakozott ki: az idős professzor nehézkesen kapaszkodott a vaskorlátba, és rosszallóan méregette a lefelé rohanó férfit.
– Hová ilyen sietősen, Bálint? – dörrent meg Bordás rekedtes, oktatói hangja, megtörve a ház nyomasztó csendjét. – Nem elég, hogy a fél ház sötétbe borult, maga még el is tapossa az embert? Én még ettem a három forint hatvanas kenyérből, de ilyen fejetlenséget ritkán láttam!
Enci és Réka közelebb léptek a korláthoz. A gyertya imbolygó lángja baljós árnyakat vetített a falra. Dániel feszülten állt a másodikon, miközben zsebében a telefon kijelzője végleg elaludt. Bordás professzor közelebb lépett Bálinthoz, elzárva előle a szűk lépcsőfokokat.
– R egyenlő U per I! Ezt mindenkinek tudnia kellene, aki ebben a házban él! – emelte meg a hangját a professzor, miközben a lámpájával Bálint zakójára világított. – Valaki felelőtlenül túlterhelte a hálózatot, maga pedig úgy rohan, mint aki el akar rejteni valamit.
Lentről Dr. Balog Henrik és Fekete Zoltán határozott léptei közeledtek. Bálint csapdába esett: a professzor szikláként állta útját, miközben a barna boríték éles sarka szinte átütötte a zakója belső zsebét.