Az otthonka fénysugara

A lépcsőházi feszültséget nem a fizika törvényei, hanem egy nyikorgó ajtószárny törte meg az első emeleten. Vincze Erzsi néni a kukucskálója mögül előlépve egy apró, kulcstartóra szerelt LED-lámpával világított egyenesen a gyülekező lakók arcába. Az idős hölgy, mint a ház önjelölt biztonsági főnöke, komótosan megigazította az otthonkáját, majd élvezettel végigmérte a mozdulatlanná dermedt társaságot.
– Micsoda nagyüzem van itt a sötétben! – csikordult meg Erzsi néni hangja, miközben a fénysugár megállapodott a sápadt Bálinton. – Azt hittem, csak a Szabó doktor úr rendelőjéből osonnak ki éjszaka az ismeretlen vendégek, de látom, a másodikon is élelem után kutat a nép. Zoltánka, maga meg miért nem a főkapcsolónál intézkedik? A múltkor is megmondtam, hogy a csempész Ricsi erősítője fogja hazavágni a biztosítékot!
Fekete Zoltán elvörösödött a sötétben, miközben Dr. Balog Henrik hűvös mosollyal lépett eggyel feljebb a lépcsőn. Erzsi néni nem állt meg itt: ravasz pillantást vetett Bálint zakózsebe felé, ahol a barna boríték csücske lapult.
– Ja, Bálintkám! – tette hozzá látszólag ártatlanul Erzsi néni, miközben egy köhintéssel elfojtotta a félmosolyát. – A tegnap esti látogatód itt hagyott egy sárga csekket a lábtörlőn. Vagy az nem is csekk volt, hanem valami hivatalos felszólítás a hatóságtól? Már nem látok olyan jól a gyertyafényben.
A megjegyzés után beállt a síri csend. Dániel visszahúzódott az árnyékba, Bordás professzor pedig elképedve engedte le a kézilámpáját, ahogy a lakók tekintete lassan Bálintra szegeződött.