A rendelő résnyire nyílt ajtaja

Bálint megfeszült izmokkal lépett vissza egy fokot, keze ösztönösen a zakózsebéhez rándult, hogy mélyebbre gyűrje a kilógó barna borítékot. Mielőtt azonban válaszolhatott volna az idős asszony szúrós megjegyzésére, a félemeleti ajtó mögül halk léptek zaja hallatszott. Kővész Dezső lépett elő a homályból, szokásos gáláns mosolyával megemelve képzeletbeli kalapját a zseblámpákkal viaskodó lakók előtt.
– Erzsi kedves, ne tetszen már szegény fiatalokat ijesztgetni ebben a fojtogató sötétségben! – szólt közbe Dezső bá szelíd, megnyugtató hangon. – Magam láttam a postást délelőtt. Csupán egy egyszerű közműértesítő volt az, semmi több. A hatóságoknak sokkal jobb dolguk is akad, mint a mi szegényes lépcsőházunkat pásztázni.
Az idős nyomdász Fellépése egy pillanatra megtörte a fojtogató csendet, de Erzsi néni nem hagyta magát ilyen könnyen félresöpörni. A LED-lámpa fénye megvillant a kezében, ahogy gúnyos félmosolyra húzta a száját.
– Ugyan már, Dezsőke! Maga mindig túl jóhiszemű – vágta rá Erzsi néni, majd a földszint felé bökött a keskeny fénysugárral. – Akkor biztosan azt is véletlenül látta, amikor a Szabó doktor úr rendelőjéből a múlt héten egymásnak adták a kilincset az egyenruhások? Nemcsak Bálintkának van félnivalója a tegnap esti látogató miatt.
A földszinti rendelő nehéz faajtaja ekkor halk reccsenéssel résnyire nyílt. Dr. Szabó András sápadt, verejtékező arca bukkant fel a sötét nyílásban, s mögötte a folyosó árnyékában Erika riadt szeme villant meg. A gyanakvó pletyka most már az egész házat elérte: a lépcsőházban állók pontosan megértették, hogy a lakossági bejelentés hullámai hamarosan mindenkit utolérnek.