Nyílt sisakkal a folyosón

Bálint nyelt egyet, de a benne feszülő tehetetlen düh azonnal elfojtotta a felbukkanó szégyenérzetet. Nem bírta elviselni, hogy a fél ház – a sárga mellényes hatóságiaktól a hűvösen méregető Balog Henrikig – az ő magánéleti kudarca felett pálcát törjön. Egyetlen határozott lépéssel közelebb lépett Encihez a lépcsőfordulóban, és nyers mozdulattal kitépte a lány kezéből a még mindig rezgő készüléket.
– Ez nem a te dolgod, Enci! – sziszegte fojtott hangon, miközben a kijelzőt tenyerével elfedve a zsebébe süllyesztette a telefont. A büszkesége nem engedte, hogy meghunyászkodjon. – És főleg nem ennek a hiénának a dolga! – mutatott indulatosan az ügyvéd felé.
Dr. Balog Henrik elnéző mosollyal lépett közelebb, megállva a korlát mellett. Halvány utalást sem tett a látott fotóra, ám a hangja fagyos fölényt árasztott.
– A magánéleti zűrzavara teljesen lényegtelen a ház jogi helyzete szempontjából, Bálint. A hatósági ultimátum negyvennyolc óráról szól. Ha a lakók nem fogadják el az általam felkínált áthidaló kölcsönt és a kényszerfelújítást, Fekete úr kénytelen lesz kiüríteni az épületet.
A szuterén felől ekkor a rémült Lugosi Jenő és Karesz feje bukkant ki a homályból; némán, egymáshoz lapulva hallgatták az ítéletet. Bálint nem hátrált: vállát megfeszítve elállta Balog útját a folyosón, megkezdve a maga kétségbeesett háborúját.