Néma rezgés a szobában

Dániel a második emeleti lakás félhomályában állt az ablaknál, szikrázó gyomorgörccsel hallgatva a lépcsőházból felhallatszó fojtott kiabálást. A kapualjban villódzó kék fények ritmikusan szelték át a sötét szobát, újra és újra megvilágítva a kikapcsolt monitor hideg üvegét. Lent a lépcsőfordulóban Erzsi néni zsaroló szavai és Balog ügyvéd kimért nyomása még átszűrődött a vékony bejárati ajtón, de Dánielt most nem a szomszédok drámája bénította meg.
A zsebében meglódult a telefon. A kijelző sötét felületén egyetlen értesítés villant fel egy ismeretlen, titkosított feladótól: „Tudjuk, mit tettél tegnap éjjel. A szerver mindent megőrzött.”
Dániel tenyere azonnal izzadni kezdett. A tegnap esti hirtelen, kétségbeesett döntése – amikor a céges adatbázis védelmi vonalát megkerülve letöltötte a bizalmas fájlokat, hogy végre kitörjön a kiégésből – most visszaköszönt. A szorongás fojtogató hullámként csapott össze a feje felett; kényszeresen ellenőrizte a szobát, az ablakredőny rését, majd remegő ujjakkal a telefonja beállításait. Vajon valaki a házból figyelte meg a hálózatát?
A folyosón ekkor gyors léptek zajongtak. Nóra haladt el a gangon, miközben halkan egyezkedett a telefonban Rékával és Encivel a kiadó szobáról, tudomást sem véve a szomszédos ajtók mögött lappangó pánikról. Dániel azonban meg sem mozdult: a kijelzőt szorongatva meredt a sötétbe, miközben megértette, hogy a tegnap esti titka végleg elindult a pusztító megvalósulás útján.