Néma jelzés a kijelzőn

A szuterén ajtaja halkan kattant Ricsi mögött, de a félelem nehéz szaga a lépcsőházban maradt, felkúszva egészen a második emeletig. Kelemen Dániel az ajtóbetekintőre tapasztott homlokkal hallgatta a lenti zűrzavart. Bár a hatóság sárga mellényeseinek nehéz léptei a pincegádor felé visszhangoztak, Dánielt nem az építésügyisek váratlan érkezése bénította meg.
A zsebében hirtelen meglódult a telefon rezgése. Megremegő ujjakkal húzta elő a készüléket, amelynek hideg fénye élesen világította meg elgyötört arcát a sötét előszobában. Egy névtelen értesítés villogott a kijelzőn: „Tudjuk, mit tettél tegnap éjjel. A döntésed visszavonhatatlan.”
Dániel gyomra görcsbe rándult. A tegnap esti hirtelen elhatározása – amit a kétségbeesés és a tehetetlen düh szült – most fojtogató hurokká vált a nyakán. Kényszeresen ellenőrizte a lakás dupla zárját, majd a függöny résén át lesett ki a belső udvarra. Zoltán ma is körbejárt a házban a megszokott mániákus ellenőrző útján, ám az udvar eldugott sarkában most Balog Henrik állt, mozdulatlanul, mintha egyenesen Dániel ablaka felé nézett volna.
A folyosón elhaladó Dr. Szabó zaklatott, szaggatott léptei kísértetiesen keveredtek a telefon halk, újabb rezzenésével. Dániel hátán végigfutott a hideg: a házat fenyegető hatósági pusztulásnál is közelebb ért hozzá a saját, megállíthatatlanul kibontakozó titka.