A szuterén árnyékában

A hatósági emberek elindultak a pincegádor felé, Fekete Zoltán pedig reszkető kézzel próbálta tisztázni a vészhelyzeti közgyűlés részleteit. Balog Henrik egyetlen kimért bicentéssel vett búcsút, majd elegáns léptei lassan elhaltak a kapualjban. Bálint kihasználta a felfordulást: megragadta Erika karját, és elhátráltak a rendelő nyitott ajtajától, egyenest a szuterénbe vezető sötét lépcsőfokok felé.
A félemeleti fordulóban Székely Ricsi lépett ki az árnyékból, karján két rekesz illatos, osztrák pörkölésű kávéval, amit Marika néni pultja alá szánt. Ricsi vidám arca most szokatlanul feszült volt; szemeivel a lépcsőházban intézkedő sárga mellényeseket követte. Pontosan tudta, ha a hatóság lezárja a pincét és a szuterénszintet, a csomagtartóboltra épült fél-illegális megélhetése azonnal összeomlik.
– Zoltán ma is körbejárt a házban, de ezt a csapást nem ő mérte ránk – sziszegte Ricsi fojtott hangon, miközben gyorsan intett Bálintéknak, hogy lépjenek be a szuterén 2. ajtaján. – Balog hozta ide a társaságot, láttam a kapuból. Király Aladár meg a túloldalról figyelte az egészet, mintha színházban lenne. Ha lelakatolják az épületet, végem van.
Bálint a kabátja alá rejtett papírokra szorította a kezét. A ház belső hatalmi harcai között Ricsi volt az egyetlen, aki nem akarja elárulni őket, de a közös veszély most gyors döntésekre kényszerítette mindannyiukat.