A hatósági ultimátum (3)

Bálint még válaszolni sem tudott az orvos zsarolására, amikor a folyosó felől éles, hivatalos hangok törtek át a nehéz tölgyfa ajtón. Dr. Szabó felriadt, a kulcsért nyúlt, de Bálint megelőzte: félrehúzta a reteszt, és résnyire nyitotta az ajtót.
A földszinti folyosón sárga fényvisszaverő mellényes katasztrófavédelmisek és az építésügyi hatóság két ellenőre állt. Fekete Zoltán, a közös képviselő sápadtan, izzadó homlokkal próbált magyarázkodni, miközben a hatósági szakértő egy digitális gázdetektort tartott a pincegádor felé. Mellettük Dr. Balog Henrik állt, az adósságkezelő ügyvéd, élre vasalt öltönyében, karba tett kézzel, dermesztő nyugalommal figyelve a jelenetet.
– Úr Isten, ezek a pincét vizsgálják – suttogta Erika Bálint háta mögül, és önkéntelenül elrejtette a leleteket a kabátja alá.
– Képviselő úr, a gázkoncentráció és a főkapcsoló túlterheltsége közvetlen életveszélyt jelent – jelentette ki a vezető ellenőr kimérten, és átadott egy vastag jegyzőkönyvet Fekete Zoltánnak. – Két választásuk van. Vagy huszonnégy órán belül elrendelik a rendkívüli kényszerfelújítást az azonnali rendkívüli közgyűlésen, és befizetik a milliós alapot, vagy holnap reggel lezárjuk az épületet, és megkezdődik a lakók kényszerkilakoltatása.
Balog Henrik ajkán halvány, diadalmas mosoly suhant át. Pontosan tudta, hogy a csődközeli társasház képtelen lesz előteremteni az összeget – és ezzel az egész épület felvásárlása a kezei közé hullik. Dr. Szabó az asztal mögött sárgás arccal roskadt vissza a székébe: a hurok nemcsak Bálinték, de az ő nyakán is egyszerre szorult meg.