Hideg kalkuláció a kapualjban — új hang

Dr. Balog Henrik lassan elindult a belső udvar árnyékából a lépcsőház felé, elegáns, élre vasalt öltönyén megpattant a kapualj homályos fénye. A földszinti kanyarban Fekete Zoltán állt, kezében a megszokott dossziéval, feldúltan jegyzetelve a katasztrófavédelem embereinek távolodó léptei után. Balog léptei nem csaptak zajt a köveken, mégis fagyos csend kísérte közeledtét.
– Zoltán – szólalt meg az ügyvéd halkan, de kimérten. – A hatósági felszólítás nem játék. Ha negyvennyolc órán belül nem különítenek el rendkívüli keretet a csőhálózat cseréjére, a házat lezárják. A rendkívüli közgyűlésen meg kell emelni a felújítási alapot. Legalább a háromszorosára.
Fekete Zoltán megtorpant, és feszülten igazított a szemüvegén. – Háromszorosára? Henrik, Mátéék a harmadikon már most alig bírják a törlesztőiket. Ha megemeljük a közös költséget, teljesen tönkremennek. Nem akarok senkit az utcára tenni.
– A szabály az szabály, nem igaz? – Balog vékony mosolya mentes volt minden melegtől. – Önhöz illik ez a fegyelem. A tőkehiányos lakók lemorzsolódása csupán törvényszerű piaci folyamat. Én garantálom a saját részemet, sőt, szükség esetén átvállalom a kieső követeléseket is. Gondolja át: vagy a ház bírja ki a bírságokat, vagy a gyenge láncszemek hullanak ki.
Miközben Zoltán megrettenve mérlegelte az ajánlatot, a szuterén felől Marika néni halkan csukódó boltajtójának csikordulása hallatszott – a pult alatti csempészáru halk hálózata próbálta életben tartani azokat, akiknek Balog éppen a hurok meghúzását tervezte. Az ügyvéd igazított egyet a mandzsettagombján, majd elindult felfelé a lépcsőn, tudva, hogy az idő most neki dolgozik.