A sárga figyelmeztető cetli

Fekete Zoltán az ügyvéd távolodó lépteit hallgatva igazított meg a szemüvegén, majd a karja alatt lévő vastag dossziét szorosabban a törzséhez szorította. Dr. Balog hideg kalkulációja megrendítette, de a bizonytalanságot azonnal megszokott, merev szigorába fojtotta. Neki a ház rendje volt az egyetlen kapaszkodója. Lassan felballagott a második emeleti folyosóra, ahol a szűk átjárót egy szétnyílt kartondoboz és egy összecsukható kerékpár torlaszolta el.
A doboz Kelemen Dániel ajtója mellett hevert, felnyitott tetejéből régi kábelek lógtak ki. Zoltán előhúzta zsebéből a sárga, öntapadós figyelmeztető tömböt, és golyóstollával olyan erővel kezdett írni, hogy a papír majdnem kiszakadt. „TŰZVÉDELMI SZABÁLYSZEGÉS! AZONNALI ELTÁVOLÍTÁS KÖTELEZŐ!” – állt a cetlin, amit teátrális mozdulattal simított a lakás ajtajára.
Ebben a pillanatban a zár kattant, és Dániel lépett ki az előszobába. A férfi arca viaszfehér volt, ujjai fehéredve szorították a mobiltelefont, amin éppen egy fenyegető, ismeretlen számról érkezett üzenet világított.
– Dániel, ez elfogadhatatlan – mutatott Zoltán a papírra, szemernyit sem törődve a fiatalember riadt tekintetével. – A tűzoltósági ellenőrzés kellős közepén maga eltorlaszolja a menekülési útvonalat? Tizenöt percet kap. Ha nem tűnik el a hulladék, elszállíttatom, és a költséget a közös költségéhez terhelem.
Dániel torka kiszáradt, megpróbált mondani valamit a tegnap esti titkos megállapodásukról, de Zoltán elutasító kézlegyintése elvágta a szót. A folyosó végén ekkor Bálint tűnt fel, aki idegesen kapta zsebre a csörgő telefonját, amikor meglátta Encit közeledni a lépcsőfordulóban. Zoltán ügyet sem vetett rájuk; emelt fővel indult lefelé a szuterénhez, ahol Székely Ricsi éppen egy osztrák öblítőkkel teli rekeszt próbált besunyizni a tárolóba.