Monoton búgás a kapualjban

Dániel nem bírta tovább a négy fal között; a telefon kijelzőjének kék fénye még mindig a szemébe égett a névtelen fenyegetéssel. Reszkető ujjal törölte le a hideg verítéket az arcáról, majd óvatosan lenyomta a zár kattanását, és kilépett a második emeleti folyosó sötétjébe. A sötét gangon állva a korlát felé hajolt, próbálva kiszűrni a ház mélyéből felszűrődő neszeket, amelyek az összeomlás közeledtét jelezték.
Odalent az első emeleti lépcsőfordulóban Dr. Balog Henrik hirtelen elhallgatott. A jéghideg ügyvéd eleganciája végleg semmivé foszlott; görcsösen markolta meg az idős Dr. Bordás András karját, amikor fentről meghallotta a halk ajtónyikordulást és a fojtott lépteket.
– Valaki figyel minket – sziszegte Balog, szemei tágra nyíltak a rettegéstől. – Ha a hatóság már az épületben van, az mindkettőnket magával ránt.
Bordás professzor csak némán bólintott, a sötétségben az arca szinte világított a sápadtságtól. Nem tudta, hová rejthetné a tegnap esti akció kompromittáló bizonyítékait.
A félemelet sötétjében Bálint még szorosabban vonta magához a remegő Erikát, miközben a zsebében lévő hamis igazolást markolta. Úgy érezte, a falak lassan összenyomják őket, és nincs kiút.
Ekkor a földszinti kapu felől nehéz, fémes csattanás rázta meg a lépcsőházat, és a kaputelefon éles, monoton búgással hasított bele a feszült csendbe.