Miri kiáltása

Enci hangja, bár fojtott volt, éles volt, mint egy penge. „Már megint a házügyek?” – kérdezte, de a tekintete Bálint zsebébe fúródott. „Vagy valami más? Mert ez nem tűnik sima befizetési csekknek. Elég volt a titkokból, Bálint. Mit csinálsz Baloggal az éjszaka közepén, miközben mi már a holnapi kilakoltatásunkat várjuk?”
Bálint arca elvörösödött. „Ez nem a te dolgod, Enci. Ne szólj bele.” A hangja sziszegő volt, tele feszültséggel, de a keze továbbra is a zsebét takarta, mintha az az irat maga lenne a szégyen. A folyosói feszültség tapinthatóvá vált, a szavak súlya elnyelte a távolból hallatszó hatósági zsivajt is. Enci megrázta a fejét. „Minden a dolgom, ami ebben a házban történik. Főleg, ha a saját lakásunk forog kockán.” Lépett egyet Bálint felé, a felmosóvödör a lábánál maradt, de a kezében szorongatott felmosónyél már nem is vészjóslóan, hanem fenyegetően állt.
A csendet egy hirtelen, kétségbeesett kiáltás törte meg a földszint felől: „Miri! Miri, hol vagy?”
A hang Ida, Miri anyjának hangja volt, tele aggodalommal és pánikkal. A kiáltás végigsöpört a lépcsőházban, a feszült csendet riadt csevegésre, majd tompa robajokra cserélve, ahogy a lakók kinyitották ajtajaikat, és a hang irányába fordultak. Enci tekintete egy pillanatra elvillant Bálint zsebéről, és lefelé siklott a lépcsőn, de Bálint még mindig mozdulatlanul állt, az arca sápadt volt. Ida újabb, még kétségbeesettebb kiáltása hallatszott, most már egészen közelről, a földszinti folyosóról. „Valaki látta Mirit? Nem találom!”
A Miri Csemege tulajdonosnője, Ida, előző nap még nevetve mesélt valakinek a boltban arról, hogy a kislány mennyire várja az új tiktok trendeket. Most a hangja reszketett. A szomszédok suttogtak, néhányan már indultak is lefelé, hogy segítsenek keresni. A ház feszült, aggódó várakozása egy pillanatra elfeledtette a lakáshitel, az árverezés, és a titkos boríték súlyát. Egy gyerek eltűnése minden más konfliktust felülírt. Enci elengedte a felmosó nyelet, amely tompa puffanással esett a kőre, majd Bálintra nézett. „Miri eltűnt. Most nem ez a fontos.” A szavaiban még mindig ott volt a düh, de valami más is megjelent: egy mély, ösztönös aggodalom. Bálint azonban továbbra sem mozdult. Érezte, ahogy a boríték még jobban éget a zsebében, és ahogy Miri neve visszhangzik a lépcsőházban, egy új, súlyosabb titok árnyékát vetve a tegnapiakra.