Metsző elemzés a körfolyosón

Dániel lassan kihúzta a kezét a zsebéből, de a kijelzőre tapadó tekintetét nem tudta elrejteni: egyetlen név nélküli üzenet villant fel a képernyőn: „A pendrive nem a tiéd. Hagyj fel a gyűjtögetéssel, mielőtt a hatóság ér el hozzád.” A pulzusa azonnal az egekbe szökött, miközben Bordás professzor tekintete Dánielről lassan átvándorolt a lépcsőfordulóban várakozó Bálintra.
Az öreg mérnök nem állt meg a fizikai képleteknél. Megigazította vastag keretes szemüvegét, és a tőle megszokott, metsző szellemi fölénnyel elemezte a biztonsági őr feszült testtartását.
– A szimpatikus idegrendszer túlműködése, Bálint fiam – jegyezte meg Bordás hűvös, professzori hangon. – Tág pupillák, szapora légzés, széteső reakcióidő. A vegytan nem hazudik: maga vagy túladagolta a nyugtatóit, vagy valaki olyan szert adott el magának a házban, ami szétmarja a reflexeit.
Bálint megkeményítette az arcát, ökle fehéredett a korláton, de nem válaszolt. Fekete Zoltán épp ebben a pillanatban fordult be az alsó pihenőnél, mappáját a mellkasához szorítva, miközben a földszintről Erzsi néni kimért léptei visszhangoztak. A ház ritka, intelligens pillanatai közé tartozott ez: a lakók szavak nélkül is pontosan dekódolták egymás összeomlását.
Dániel kihasználta a két férfi közötti feszültséget. Hátralépett a saját ajtaja felé, a kulcsot a zárba illesztette, és belépett a sötét előszobába. A zár kattanása mögött a tenyerében szorongatott fém pendrive hidege már nemcsak fenyegetés volt, hanem azonnali döntési kényszer.