Mérések a pincegádorban

Nehéz, ütemes léptek visszhangoztak a kapualj boltíve alatt. Két sárga láthatósági csíkkal ellátott kabátot viselő ellenőr lépett a belső udvarra, kezükben digitális mérésügyi műszerekkel és vastag mappákkal. Fekete Zoltán, a közös képviselő sietve indult le a negyedik emeletről, papírjait szorongatva, de a lépcsőfokokon megrekedt a levegő, amikor a hatóság emberei megálltak a pincelejárónál.
– A gázszivárgásról és az elektromos hálózat túlterheltségéről kapott lakossági bejelentés megalapozott volt – jelentette ki az idősebb ellenőr, miközben a detektor sípoló hangja élesen belehasított a csendbe. – Ez a ház jelenlegi állapotában közvetlen életveszély.
Bálint a korlátnak feszülve hallgatta a szavakat, ökle fehérredett a fémcsövön. Enci mellette állt, karba tett kézzel, dermedt haraggal figyelve a lenti jelenetet. Erzsi néni az első emeleti ajtó résén át sziszegte el az átkait, miközben a szomszédos ablakokban egyre több árnyék derengett fel. A fenyegetés már nem gyanú volt, hanem hivatalos tény.
– Két választásuk van, képviselő úr – fordult Fekete Zoltánhoz a hivatalnok, hangjában szemernyi alkualap nélkül. – Vagy rendkívüli közgyűlésen azonnal elrendelik a kényszerfelújítást és kiértékelik a milliós rendkívüli befizetéseket, vagy holnap reggel lezárjuk az épületet, és megkezdődik a lakók kényszerkiürítése.
A folyosó homályából ekkor lassan előlépett Dr. Balog Henrik. Öltönye élre vasaltan simult rá, léptei elfojtottan koppantak. Jéghideg, méregető pillantása végigsöpört a megrémült lakókon, majd Fekete Zoltánra szegeződött. Az ügyvéd táskájában már ott lapultak az előkészített adásvételi szerződések: pontosan tudta, hogy a csőd szélén álló tulajdonosok közül hányan fognak aláírni neki még aznap este.