Kérdőjel a zár mögött

Varga Nóra sarkainak éles kopogása elhalt a második emeleti tölgyfa ajtó mögött, de a lépcsőházi feszültség egyetlen másodpercre sem csökkent. Odakint a sötétített üveges luxusautó lassan elgördült a Vászoly utca kövezetén, mély morgással hagyva maga mögött a fojtogató csendet. Erzsi néni még mindig a kapualj felé szűkítette a szemét, miközben Enci megkövesedett tekintettel várta Bálint válaszát a megválaszolatlan kérdésekre.
A másodikon, alig pár méterre Nóra lakásától, Kelemen Dániel résnyire nyitotta ki a saját ajtaját. A kiégett adatelemző szeme alatti mély, szürke karikák arról árulkodtak, hogy a tegnap éjszakai döntése óta egyetlen percet sem aludt. Amikor a zsebében hirtelen, élesen megrezzent a telefonja, a gyomra olyan erővel rándult görcsbe, hogy a falnak kellett támaszkodnia.
A kijelző hideg fénye bevilágította az előszoba homályát. Egy névtelen üzenet villant fel a képernyőn: „Tudjuk, mit tettél tegnap tizenegykor. Az adatsor megmaradt.” Dániel homlokán kiverte a hideg veríték. Kényszeresen ellenőrizte a telefon beállításait, ujjai tremortól remegve nyomkodták a billentyűket, miközben tekintete riadtan cikázott a folyosó néma korlátja felé. A tegnap esti titok hirtelen élve tért vissza, s tudta, hogy a kitörési kísérlete végzetes csapdává vált.
A folyosó végén a hirdetőtáblán Fekete Zoltán épp átrendezett egy papírt, amely mellett Nóra kézírásos cédulája fityegett a kiadó szobáról. Dániel óvatosan visszahúzódott, és magára zárta az ajtót. A lépcsőház felől ekkor baljós suttogás indult meg a lakossági bejelentésről és a hatóság közeledtéről, s a halk mormogás fojtogató hurokként fonódott a ház lakói köré.