Menekülés a folyosón

Dániel nem lépett be azonnal a lakásába. A kulcs megakadt a záron, ahogy az emeleti folyosó félhomályában meghallotta a szomszéd ajtó halk, fémkattanását. Nóra surrant ki a lakásából. Sötét, elegáns kabátját sietősen gombolta össze, a vállát pedig egy nagyméretű, láthatóan nehéz bőrtáska húzta le. Sápadt volt, ujjai remegtek, ahogy a táska pántját szorította.
A lány megdermedt, amikor meglátta Dánielt. Nem szólt egy szót sem, csak lesütötte a szemét, és megpróbált elsurranni a férfi mellett a lépcső felé. A táska cipzárja félig nyitva volt, s amint hirtelen elfordult, a nyílásból kisiklott és a kőlapokra zuhant egy vastag, jelöletlen boríték, benne kötegnyi bankjeggyel. Nóra egy elfojtott sikollyal kapott utána, reszkető kézzel visszagyömöszölte a bőrtáskába, majd kétségbeesetten nézett fel.
– Kérlek, Dániel... nem láttál semmit – suttogta fojtott, pánikba esett hangon.
A lány lerohant a lépcsőn. Dániel a korláthoz lépett, és az udvarra néző ablakon át látta, amint a kapu előtt egy sötétített üvegű, járó motorú luxuslimuzin áll meg. A kapualjból kisiető Nóra felé az első ülésről valaki kinyújtotta a kezét, de a lépcsőházban ekkor hirtelen vibrálni kezdtek a lámpák. A szuterén mélyéről Bordás professzor felháborodott hangja csattant fel a feszültségingadozás miatt, majd a ház főreléje egy hangos kattanással leoldott. A sötétségben Dániel telefonjának kijelzője felizzott: a zsaroló számlálója már csak huszonnyolc percet mutatott.