A zár mögötti visszaszámlálás

A teljes sötétség rátelepedett a lépcsőházra, csak Dániel telefonjának kékfénnyel derengő kijelzője világította meg a markát. A visszaszámláló gátlástalanul pörgött lefelé: huszonhét perc. A férfi tenyére izzadni kezdett, ahogy megérintette a hideg ajtókilincset. Tegnap éjjel, amikor a fáradtságtól kábultan meghozta azt a végzetes döntést a számítógép előtt, még azt hitte, senki sem szerzett tudomást róla. Most viszont a kijelzőn villogó ismeretlen kód pontosan tudta, mit tett.
A lenti forduló felől szaggatott, fojtott suttogás hallatszott. Ida és Szilágyi Marika riadtan lapultak a korlát mellett, alig mertek lélegezni a vaksötétben.
– Ki van ott? – kérdezte Marika remegő hangon, miközben Ida szorosan hozzábújt.
– Ne zajongjanak már, az istenért! – csattant fel felettük Dr. Balog Henrik éles, vágó hangja. Az ügyvéd léptei kimérten, fenyegetően visszhangoztak a kőlapokon. – Ha valaki nem képes kifizetni a számláit, vagy képtelen betartani az alapvető szabályokat, legalább ne csapjon ekkora hűhót a sötétben.
Dániel nem várta meg, amíg Balog közelebb ér. Behátrált a saját lakásába, és magára rántotta az ajtót. A zár kattanása mögött a szobájára nehezedő csönd nem hozott megnyugvást. A telefon újra megrezzent a kezében, s a kijelzőn egy újabb rövid sor jelent meg: „Az óra ketyeg, Dániel. Kezdődik.”