Léptek a szuterén felől

Bálint kiszabadította a csuklóját az öregasszony szorításából, és ahelyett, hogy felrohant volna a másodikon tomboló szomszédokhoz, a földszinti homály felé óvakodott. A lépcsőfordulóban a cipője talpa alatt megreccsent egy elhullott vakolatdarab. A rendelő melletti szuterénajtó résnyire nyitva állt, ahonnan nyirkos, dohos levegő szivárgott ki, keveredve a kiégett biztosíték fojtogató szagával.
A sötétből hirtelen egy alak vált ki. Székely Ricsi, kezében egy nehéz műanyag rekesszel, megtorpant a lépcső tövében. Erzsi néni feje felett pásztázó zseblámpájának szélső fénye most Ricsi feszült, izzadt homlokára tévedt.
– Bálint, ne csináld a műsort... – sziszegte Ricsi szaggatottan, miközben a rekeszben injekciós üvegcsék és dobozok csörrentek meg. – Nem a te dolgod, mi van a doki szekrényében. Én csak elviszem az árut, amit Balog úr elárverezne a feje felől.
Ekkor a földszinti lakásajtó kattanva kitárult, és dr. Bordás András lépett ki a korlát mellé. Az öreg mérnök egy békebeli, nehéz laposelemmel működő lámpát tartott a kezében, amely sárgás kört rajzolt a kövezetre.
– R egyenlő U per I! – dörrent végig Bordás tanár úr kimért, pattogós hangja a folyosón, teljesen figyelmen kívül hagyva az emeleti kiabálást. – Ohm törvénye nem válogat! Ha a túlterhelés átüti a szigetelést, az egész rendszer összeomlik. De amit maguk itt művelnek a sötétben, az nem fizika, hanem tiszta csőd! A kémia meg a zugapothéka megöli a házat!
Bálint a falhoz lapulva nézte a csörrenő rekeszt. Ricsi hátrálni próbált, de a sötétség leple most a leleplezéssel fenyegetett mindenkit.