Léptek a szuterén felett

Dániel a sötét előszoba kövezetén állva hallgatta, ahogy a zárt ajtón túl elhalnak a lépcsőházi neszek. Erzsi néni még percekig ácsorgott a fordulóban, mint egy mozdulatlan őrszem. A szomszédasszony végül nehézkesen megindult felfelé, papucsának csattogása kimérten visszhangzott a linóleumon. Dániel tenyere teljesen átizzadt a telefon sima üvegén; a kijelző fekete felületén lassan elhalványult a zsaroló üzenet kékes villogása.
A szuterén felől fojtott szavak szűrődtek fel a szellőzőjáraton. Székely Ricsi éppen az árut pakolta ki a csomagtartóból, miközben a folyosó sötétjében az új lakó – a kisemmizett ex-légiós – idegesen igazgatta a kabátját. Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban, elszánt szigorral ellenőrizve a közös terek rendjét, de az idegen csontos, ideges arca láttán még ő is megtorpant egy pillanatra. A légiós fojtott légzése mögött húzódó feszültség szinte átsugárzott a száraz betonfalakon.
A szobában a monitor kék fénye monoton módon világította meg az íróasztalt. Dániel óvatosan megdörzsölte az arcát, s a kikapcsolt gép felé lépett. Tudta, hogy a Vászoly utca 6. nem menedék, hanem zárt csapda, ahol minden ajtó mögött figyel egy tekintet, és ahol a titkok előbb-utóbb utat törnek a felszínre.