Léptek a fordulóban

Máté remegő kézzel gyűrte zsebre a végrehajtási szándéknyilatkozatot, majd elindult lefelé a homályos lépcsőházban. A harmadik emeleti korlát mögött Bianka fojtott zokogása lassan elhalt, ahogy az ajtó kattanva bezárult. A fiú lassan lépkedett, torka elszorult a tehetetlen dühtől és a hirtelen rászakadt időnyomástól.
Az első emeleti fordulóban hűvös huzat csapta meg az arcát. Ahogy áthaladt a sötét folyosórészen, a 4-es lakás ajtajának biztonsági lánca megzörrent, s a résben feltűnt Vincze Erzsi néni ősz kontyos, szürke alakja. Az idős asszony nem kapcsolt lámpát; a nyitott ajtórésen át leskelődött, mint mindig.
– Csak nem a tizedik lakás ügyvédje járt maguknál, Mátéka? – kérdezte fojtott, sziszegő hangon, miközben átható tekintetét a fiú gyűrött zsebére szegezte. – Tőlem nem kell elfedni semmit, én pontosan tudom, merre jár az a sötét alak. De ha jót akar, inkább a földszint felé figyeljen.
Máté megtorpant a lépcsőfokon.
– Tessék?
– A doktor úr lenn a rendelőben nem győzi kapkodni a fejét – hunyorított Erzsi néni, s közelebb lépett a rácshoz. – Nem elég, hogy a kártyaóhajai miatt a fél ház csődjét lesi, ma este még egy gyerekes asszonyt is beszuszakolt a hátsó bejáraton. A biztonsági őr, a Bálint meg úgy szaladgál az emeletek között, mint akit lefejeztek. Vigyázzon, Mátéka, mert ebben a házban nem a bank az egyetlen veszedelem.
Máté szólni sem tudott, az öregasszony pedig nyomtalanul visszahúzódott a sötét előszobájába. A zár halk kattanása után a lépcsőházra feszült, sűrű csend nehezedett.