Lépések a szuterénből

Ida kétségbeesett kiáltása kirángatta Dánielt a másodiki folyosóra. A férfi még mindig a telefonja hideg képernyőjét szorította, amin egy névtelen, baljós üzenet villogott a tegnapi felmondása utáni káoszban. Fekete Zoltán ugyan délelőtt még szigorúan körbejárt a házban, hogy betartassa a csendet, a szabályok most egyetlen pillanat alatt hullottak darabjaikra.
Bálint kihasználta a hirtelen kerekedett zavart, és elhátrált a rendelő csukott ajtaja meg Erzsi néni diadalmas pillantása elől. Bár a barna boríték nyomása még ott nehezedett a vállán, a kislány eltűnése hirtelen elhomályosította a saját szorongását. A Miri Csemege felé sietett, ahol Ida már a kezeit tördelve próbálta tárcsázni a rendőrséget.
A szuterén lépcsőjének vaksötétjében az ex-legióst fojtogatta a szivárgó gáz és az olcsó bor szaga. Nem érdekelte a lakók pitiáner háborúja, sem Erzsi néni mérgező hálója, de amikor meghallotta Miri nevét, a gerincébe villant a katonai ösztön. A kislány volt az egyetlen, aki emberként kezelte őt, miután kisemmizték, és titokban ennivalót hordott le neki a raktárba.
A férfi nem habozott tovább. Nehéz léptekkel kilépett az árnyékból a belső udvarra, és egyenesen a zokogó Ida felé indult. Halkan, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal mutatott a hátsó fal sötét résébe, a régen lezárt szellőzőjárathoz vezető szűk átjáró felé.