Légvédelmi pletykafészek

Ida megdermedt az ex-légiós kinyújtott karja láttán, de mielőtt akár egy lépést is tehettek volna a sötét szellőzőrésszel párhuzamos faláttörés felé, a magasból felcsattant a ház nem hivatalos légvédelmi szirénája. Erzsi néni hajolgatott ki az első emeleti korláton, kezei között egy gyanúsan nehéz, porlepte díványpárnával.
– Ne drámázzon úgy, Ida kedves, még a végén elriasztja a szakképzett vevőkört! – kiáltotta le fentről a nyugdíjas könyvelők utolérhetetlen gúnyával. – A kislány megvan, nem nyelte el a föld. Bár igaz, a földszinti rendelő felé láttam sündörögni. Szabó doktor úr meg épp az imént gyömöszölt valami nagy barna zacskót a kabátja alá, miközben azt mormogta, hogy „ezzel legalább elcsendesedik”.
A kijelentés úgy csapódott be az udvaron állók közé, mint egy eltévedt kézigránát. Bálint azonnal megtorpant a Miri Csemege küszöbén. A barna boríték miatti saját szorongása egy csapásra összekapcsolódott a háziorvos ideges kapkodásával.
– Mit mondott, Erzsi néni? Szabó doki zacskóval ment be? – kiáltott fel Dániel a másodikon, miközben próbálta elrejteni a telefonját Fekete Zoltán szigorú tekintete elől, aki épp ekkor lépett ki a lépcsőházból, kezében egy frissen nyomtatott, a szellőzők használatát tiltó házirend-módosítással.
Erzsi néni diadalmasan megsimogatta a párnát.
– Ennyit láttam, többet nem mondhatok, mert a magánszféra szent. De ha én Bálint helyében lennék, átnéznék a rendelő mögötti raktárba, mielőtt a doki kiissza az utolsó adag fertőtlenítőt is!