Lépések a fénykörben

Bálint a korlátba kapaszkodva húzta maga után Erikát, miközben a nő szorosan magához zárta a szuszogó csecsemőt. A kabátja belső zsebében lapuló barna boríték nehéz volt, mint egy kő, s minden egyes sietős lépésnél hozzányomódott a bordáihoz. Csak el innen, fel a másodikra, mielőtt Balog ügyvéd úr észreveszi őket a vaksötétben.
Ám a lépcsőfordulóban váratlanul éles fénysugár hasított a sötétségbe. Székely Ricsi remegő kézzel forgatta a csomagtartóból előhalászott giga-elemlámpát, s a vakító csóva épp Bálint arcába csapódott.
– Ricsi, oltsd ki azt a lámpát! – sziszegte Bálint élesen, a fogait csikorgatva. A férfi tehetetlen dühében szinte nekiugrott a szuteréni kereskedőnek, aki riadtan hátrált egy lépést, szorosan a falhoz lapulva.
– Bocs, ember, azt hittem, a besurranó az! – pampogott Ricsi szaggatottan, miközben gyanakvóan nézegetett körbe. – Erzsi néni már felhívta a rendőrséget, Tormai főtörzs megállás nélkül járja a házat, állítólag valaki a földszinti ablakoknál babrált...
Dániel a lépcső árnyékából figyelte a jelenetet. Mobilja ismét megrezzent a kezében, a kijelző kék fénye megvilágította megfeszülő arcvonásait. A fenyegető üzenet nem hagyott kétséget afelől, hogy valaki pontosan tudja, mit tett tegnap este. Előrébb lépett a korláthoz, s tekintete találkozott Bálint vészjósló pillantásával.