Lakossági észrevétel a sötétben

Balog gúnyos mosolya még el sem tűnt a homályban, amikor a fejük felett megszólalt egy ismerős, szúrós köhögés. Erzsi néni úgy bukkant elő a korlát mögül, mint egy nyugdíjas bosszúálló angyal, kezében egy megviselt, elemes zseblámpával, aminek a villódzó fénye közvetlenül Balog ügyvéd úr élére vasalt hajtókájára vetült.
– Nahát, a tekintetes úr is a sötétben sündörög? – jegyezte meg Erzsi néni, miközben a mama-otthonkája zsebéből előhalászott egy pamutkendőt, és tüntetően törölgetni kezdte a korlátot. – Csak szólni akartam, Bálintka, hogy a földszinten a doki rendelője előtt már Szabó Gábor úr téblábol. Olyan szívélyesen kínálgatja a gőzölgő teát a Bordás professzornak meg Etelkának, mintha legalábbis az életét akarná megvásárolni.
Bálint megfeszült. A telefonja még mindig meleg volt a tenyerében, Erika kétségbeesett szavai visszhangoztak a fejében.
– Erzsi néni, most tényleg nincs időm a pletykákra... – nyögte ki, de az idős asszony egyetlen csípős kézmozdulattal intette le.
– Nem pletyka ez, fiam, hanem lakossági észrevétel! Mellesleg a hatóság sem alszik: Karesz villanyórája felől úgy serceg az áram, hogy állítólag már lakossági bejelentés is készülődik. Ugye milyen érdekes, Balog úr? A maga táskájában is pontosan olyan barna borítékok lapulnak, mint amilyeneket a házirend szigorúan tilt!
Dr. Balog Henrik arca egyetlen másodpercre megmerevedett a zseblámpa imbolygó fényében, majd hűvös, kimért mozdulattal megigazította a nyakkendőjét. Bálint kihasználta a pillanatnyi megtorpanást, és megindult lefelé a lépcsőn, miközben Erzsi néni fénysugara kíméletlenül követte minden egyes lépését.