Kulcsra zárt alkuk a földszinten

A földszinti folyosó sötét szegletében csattanó ajtó hangja törte meg a lépcsőház fojtogató csendjét. Erika a karjában szorongatott, takaróba bugyolált csecsemővel futott be Dr. Szabó magánrendelőjébe. Léptei nyomán visszhangzott a linóleum, s mielőtt a nyomában loholó Bálint utolérhette volna, a leharcolt, zöldre mázolt faajtó kattanva zárult be mögötte.
Odabent fojtogató gyógyszerszag és a falakból áradó doh keveredett. Dr. Szabó András reszkető kézzel fordította el a kulcsot a zárban, majd nehézkesen fordult szembe a kint rekedt, tehetetlenül dörömbölő férfi árnyékával. Az orvos íróasztalán megsárgult recepttömbök és szerteszét szórt fizetési felszólítások hevertek – a kártyaadósságok súlya alig hagyott neki levegőt.
– Nyugodj meg, Bálint! – szólt ki Szabó rekedtes, megtört hangon a csukott ajtón át, miközben Erika rémülten simulva a vizsgálóasztal széléhez próbálta elcsendesíteni a gyermeket. – Ha még egyet ütsz arra a fára, Fekete Zoltán azonnal lejön az emeletről, és Enci fogja elsőként megtudni, kit rejtegetsz itt lent.
A zár túloldalán elhalt a dörömbölés. Bálint szaporán szedte a levegőt, tenyere a hideg faajtón pihent. A csapdába esett ember pánikja fojtogatta.
– Balog Henrik holnapig adott haladékot – folytatta Szabó fojtott suttogással, közelebb lépve az ajtóüveghez. – Vagy kifizeted a tartozásomat a biztonsági céged feketepénzéből, vagy a gyereket, a szeretődet meg a titkodat még ma este kitálalom a teljes ház előtt. Kivétel nélkül mindenkinek.
Odakint, a lépcsőház mélyén a közös képviselő léptei kopogtak, aki épp a vételi szerződéseket szorongató Balog ügyvéd úr fogadására készült. A feszültség, mint a túlhúzott vezeték, pattogott a sötét kapualjban.