Kulcslyukak és adósságok

A tűzoltók és az ellenőrök nehéz léptei alábbhagytak, ahogy Fekete Zoltánt magukkal terelve levonultak a pincejárat felé. A folyosó félhomályában Dániel még mindig a zsebében melegedő, villogó kijelzőjű telefont szorongatta, amikor az egyes lakás ajtaja halkan kattanva résnyire nyílt. Erzsi néni óvatosan lépett a kövezetre, virágmintás otthonkáját szorosan magára tekerve, miközben tekintete a távozó Balog Henrik elegáns hátát követte.
– Nem a gázrobbanástól kell itt félni, Dániel úr – suttogta az idős asszony, közelebb húzódva a korláthoz. Ráncos arca feszült volt a riadalomtól, de szemeiben éles, szinte vészjósló figyelem égett. – A hatóság csak az ügyvéd úr kottájából játszik. Tegnap éjjel hallottam, ahogy Szabó Gábor a lépcsőfordulóban könyörgött neki. Andrea hiába hordja a kovászos kenyereit a Miri Csemege pultjára, meg hiába spórol minden filléren, a férje tegnap este már a saját lakásuk papírjait lebegtette Balog előtt fedezetként.
Ekkor a felettük lévő emeleten csattanva vágódott ki egy ajtó, és Karesz rekedt, dühödt üvöltése törte meg a feszült csendet.
– A kurva életbe már, hát még egy nyomorult erősítőt sem lehet bekapcsolni ebben a rohadt csődtelepben?! – tombolta a rockzenész, majd akkora rúgást mért a korlátra, hogy a vasrács végigzrengett az egész lépcsőházban.
Lentről Szabó Andrea halálsápadt arccal nézett fel a gangra, miközben a férje, Gábor kétségbeesett, remegő mozdulattal rántotta vissza a nő karját a sötét lakásbelsőbe. Zoltán ma is tehetetlenül körbejárt a házban, de az igazi pusztulást most már nem a megolvadt vezetékek fenyegetése hozta. Dániel érezte, ahogy a telefonjára érkezett névtelen zsarolás és Erzsi néni mérgező suttogása láthatatlan hurokként szorul rá a Vászoly utca 6. minden egyes lakójára.