A hatósági ultimátum (6)

Balog Henrik halk, kimért léptekkel elindult lefelé a homályos lépcsőházban, de mielőtt elérhette volna az első emeleti fordulót, a kapualj felől vakító zseblámpafények hasították át a sötétet. Nehéz bakancsok dörgő léptei verték fel a folyosó csendjét, és a földszinti szárnyaskapu csattanva csapódott a téglatest falnak.
– Fekete Zoltán közös képviselőt keressük! Lakossági bejelentés érkezett gázszivárgás és közvetlen életveszély miatt! – dörrent meg egy szigorú, hivatalos hang a lépcsőfordulóban.
Zoltán lihegve, egy halom pót-biztosítékkal a kezében bukkant elő a pincejárat irányából, az arca fehérebb volt, mint a meszelt fal. A Katasztrófavédelem két egyenruhása és az építésügyi hatóság ellenőre azonnal körbevette a megrémült férfit. Az egyik tiszt hordozható mérőműszert tartott a magasba, majd a falból kiálló, megolvadt vezetékekre mutatott.
– Az épület elektromos rendszere teljesen megsemmisült, a pincei gázkoncentráció pedig megközelíti a robbanási határértéket – jelentette ki a hatósági ember, és egy vaskos jegyzőkönyvet nyomott Zoltán remegő kezeibe. – Vagy huszonnégy órán belül elindítják a kényszerfelújítást az azonnal befizetendő extra alapból, vagy a házat életveszélyessé nyilvánítjuk, és minden lakót kilakoltatunk.
Dr. Balog Henrik a lépcsőkorlát árnyékában állva elégedetten igazította meg a nyakkendőjét. A hatósági ultimátum tálcán kínálta számára a végső csapást: a csődközeli helyzetben lévő lakók képtelenek lesznek kifizetni a milliós kényszerilletéket, így egymás után kényszerülnek majd aláírni az ő vételi ajánlatait. Dániel hideg verejtékkel a homlokán szorította a folyosói korlátot. A zsebében halk rezzenéssel újabb névtelen értesítés érkezett a tegnapi döntéséről, de a kilakoltatás azonnali réme most még mélyebbre taszította a paranoiában.