Közvetlen megtorlás a lépcsőházban

Fekete Zoltán kézfeje csak egyetlen másodpercig remegtek, mielőtt a megrendültség helyét átvette a jól ismert, csikorgó bürokratikus düh. Amint a hatósági autó szirénázása elhalt az utcában, a közös képviselő a földszinti hirdetőtáblához lépett. A táskájából előhúzott egy halom piros szegélyű, frissen nyomtatott papírt, és a plexilapot felpattintva határozott mozdulatokkal rögzítette az első példányt. A félhomályos lépcsőházban a fémes kattanás úgy visszhangzott, mint egy lövés.
A hirdetmény elkerülhetetlen lakásellenőrzéseket és azonnali hatályú bírságokat helyezett kilátásba minden olyan bérlőnek, aki engedély nélküli elektromos átalakítást vagy szabálytalan hősugárzót használ. Szilágyi Marika a boltja résnyire nyitott ajtajából figyelte Zoltán kimért mozdulatait, miközben gépiesen simogatta az inge gombját. Kerekes Lívia a félemelet korlátjába kapaszkodott; a patikárius nővérke pontosan tudta, mi történik, ha a közös képviselő a spájzban felhalmozott dobozai közé is beengedést követel.
– Holnap reggel nyolckor kezdem az első emeleten! – kiáltotta Zoltán a sötét lépcsőházba, hangjában kíméletlen elszántsággal. – Aki nem nyit ajtót, arra a maximális kötbért terhelem rá, és leválasztjuk a fővezetékről!
A szuterén lépcsője felől Lugosi Jenő rekedt köhögése hallatszott. Az idős bariton fojtott szitkozódással húzódott vissza a sötétbe, miközben Zoltán már el is indult felfelé a lépcsőn, kezében a kulcscsomóval és a megmaradt piros szegélyű papírokkal. A ház lakói tudták: a felújítási alap hiányát Zoltán most rajtuk fogja bevasalni.