Kódolt üzenet a másodikon

Dániel a második emeleti lakás csendjében ült, ahol csak a monitor hideg fénye világította meg kiégett, kimerült arcát. A gangról még beszűrődött Fekete Zoltán rekedt kiabálása a vészközgyűlésről meg a hatósági ultimátumról, de őt ez most alig érintette. Neki saját, magánbejáratú katasztrófája volt. A tenyerében tartott telefon hirtelen duplát rezrent, és egy ismeretlen, titkosított feladótól származó üzenet világított rá a sötétben: „A tegnap esti tranzakció végleges. Nincs visszaút, Dániel.”
A gyomra egyetlen kemény görcsbe rándult. Tegnap éjjel, a munkahelyi kiégés és az elszálló hitelek szorításában hozott meg egy olyan irracionális döntést a céges adatbázisban, amitől hetek óta rettegett. Azt hitte, a digitális nyomok elmosódtak, de ez a rövid mondat bebizonyította: valaki pontosan látta, mit tett a sötétben. Kényszeresen újra és újra elolvasta a szöveget, miközben ujjai remegtek az érintőképernyőn.
Fent, a Miri Csemege irányából még hallatszott, ahogy Zoltán ma is körbejárt a házban, hogy a rendőrségi fenyegetéssel riogassa a lakókat. Dániel felállt, az ablakhoz lépett, és résnyire elhúzta a függönyt. Az udvaron csatározó szomszédok alakja elmosódott előtte – számára a ház összeomlása már nem fenyegető jövő volt, hanem a jelen pillanat, ami épp most forgatta fel az életét.