A vészközgyűlés árnyéka

Fekete Zoltán úgy szorította magához a műanyag csipeszes felírótábláját, mint egy golyóálló mellényt. Az arca a mélyhűtött tőkehal árnyalatát vette fel, amikor a katasztrófavédelem tisztje pecsétnyomós tollát a zsebébe süllyesztve hátat fordított.
– Figyelem! Rendkívüli vészközgyűlés ma este hatkor a belső udvaron! – kiáltotta Zoltán a gang felé, de a hangja a második emeleti kanyarban erőtlenül megbicsaklott. – Minden tulajdonos jelenléte kötelező! Vagy kifizetjük a kényszerfelújítási alapot, vagy holnap reggel a rendőrség kísér ki minket az utcára!
Dr. Balog Henrik halkan felkuncogott a lépcsőfokon. Élre vasalt öltönyében úgy festett, mint egy keselyű, aki épp most olvasta el az étlapot.
– Ugyan, Zoltán, ne drámaiakodjunk – lépett előre az ügyvéd, gúnyos eleganciával megigazítva a mandzsettáját. – Honnan teremtene elő ez a társaság tízmilliókat két óra alatt? Ha gondoljátok, szívességből átvehetek pár eladósodott tulajdoni hányadot. Egy diszkrét befektetői csoportom pont ilyen kihívásokat keres.
Erika kétségbeesetten szorította magához a kislányát a korlátnál, miközben az új, ex-légiós lakó a földszinti ajtóból elfedte a pofáját, kijelentve, hogy a csádi sivatagban kevesebb bürokráciával tüzeltek rájuk. Bálint a kabátja zsebében lévő barna borítékra markolt. Tudta, ha most kiderül, mi van benne, Balog ügyvéd nemcsak a házat, de az ő teljes életét is árverésre bocsátja.