Kiszámított szorítás

Dr. Balog Henrik kimérten, élre vasalt nadrágjában lépett ki a tizedik lakás ajtaján. A lépcsőházban sűrűsödő feszültség cseppet sem zaklatta fel, sőt, hűvös, szinte láthatatlan mosolyt csalt az arcára. Pontosan tudta, hogy a Vászoly utca 6. lakói egyre mélyebbre merülnek a saját lépre csalt életükben. Menet közben Horváth Bianka és Molnár Máté ajtaja felé pillantott: a fiatal pár ablakában még égve felejtették a lámpát, a törlesztőrészletek miatti éjszakai viták elnémíthatatlan nyomaként.
A villanyórák mellett Fekete Zoltánba botlott, aki feldúltan, szinte görcsösen firkált valamit a jegyzettömbjébe. Balog halk, magabiztos hangon szólította meg a közös képviselőt.
– Zoltán úr, a ház állapota tarthatatlan. Egyetértek Önnel, a fegyelem felbomlott. Ideje lenne érdemben megemelni a felújítási alapot. A rendhez tőke kell.
Fekete meglepődve nézett az ügyvédre. A szigorú szabályokért rajongó, magányos férfi szemében felcsillant a remény, hogy végre befolyásos szövetségest talál a káosz elleni harcban. Eszébe sem jutott a csapda: Balog pontosan kiszámolta, hogy a megnövelt közös költség alatt Biankáék és a többi, adósságban úszó lakó végleg összeroppan. Amikor eljön a kényszerárverés ideje, ő áll majd ott legelöl, hogy áron alul megszerethesse a lakásaikat.
– Átgondolom a javaslatot, doktor úr – felelte Fekete szaggatottan, miközben a szuterénből felhallatszó operazene ütemére idegesen rángott a szemhéja.
Balog elégedetten bólintott. A háló szövődött, az idő pedig neki dolgozott.