Ketyegő ultimátum

Bálint ökle tehetetlenül hullott le a hideg tejüvegről. A visszaszámlálás megkezdődött, s az orvos fojtogató ultimátuma még a zárt ajtón át is marta a fülét. Megfordult a vaksötét földszinti folyosón, és a mellkasát feszítő pánik közepette próbálta felmérni a lehetőségeit. Egyetlen órája maradt, mielőtt Dr. Szabó mindent lerombol Enci előtt.
Ahogy kitántorgott a kapualj felé, a lépcsőház homályában feltűnt egy zseblámpa éles, pásztázó fénye. Tormai főtörzs lépkedett lefelé a lépcsőfokokon, kimért és fenyegető nyugalommal. A hatóság jelenléte azonnal elcsendesítette a felsőbb emeletekről szűrődő morajlást. Ugyanabban a pillanatban az első emeleti ajtó lassan, hangtalanul résnyire nyílt: Erzsi néni leselkedett a sötétből. Az öregasszony pontosan érezte a házban vibráló feszültséget, s tudta, Tormai ma sem véletlenül bukkant fel a lépcsőházban.
– Minden rendben van odalent, Bálint? – kérdezte a főtörzs, s a lámpa fénycsóváját közvetlenül a férfi izzadt arcára szegezte. – Fekete úr szerint szándékos rongálás történt, de maga úgy néz ki, mint aki szellemet látott.
– Csak a sötétség... meg a hőség – nyelte le a gombócot Bálint, miközben tekintete önkéntelenül Erzsi néni félig nyitott ajtaja felé tévedt. Tudta, hogy az öregasszonynál lapuló információk és a barna boríték jelenthetik az egyetlen esélyét. Ha most nem tesz egy kétségbeesett lépést, nemcsak a titka veszik el, hanem a teljes élete. Elindult felfelé a lépcsőn, hátrahagyva a járőrt és a rendelő néma ajtaját.