Kettős szorításban

A lépcsőházi zűrzavar zajai csak tompán szűrődtek fel a második emelet árnyékos sarkaiba, de Bálint számára a lent szétpattanó csőnél sokkal fojtogatóbb volt a levegő. Erika a falnak támaszkodva várta, zaklatott légzése elárulta a rettegését. Szorosan magához ölelte a táskáját, amelyben a rendelőből kapott leletek és a teszt lapult – a közös, elhallgathatatlanná vált jövőjük kézzelfogható bizonyítéka.
– Nem maradhatok itt tovább, Bálint – suttogta Erika szaggatottan, miközben gyanakvón pillantott Enci csukott ajtajára. – A szolgálatban már mindenki sejt valamit. Ha a vezetőség megtudja a viszonyt és a terhességet, mindkettőnket kirúgnak! És a párod… Enci sem vak, észre fogja venni!
– Hallgass végre, ne csináld itt a műsort! – sziszegte Bálint, és elfojtott dühvel Erika karja után nyúlt, de azonnal vissza is fogta magát, amint megérezte a nő remegését. A férfi halántékán lüktetett az ér: a biztonsági őri fizetése és a zavaros ügyei aligha nyújtottak fedezetet egy titkos családra, miközben a lebukás réme a karrierjét és a magánéletét is romba döntéssel fenyegette. – Lemész Dr. Szabóhoz a földszinti rendelőbe! Ő hallgatni fog, amíg megkapja a pénzét.
Erika szemeiben azonban nem megkönnyebbülés, hanem kétségbeesett dac gyúlt. Lassan megrázta a fejét, és kitépte a karját a férfi szorításából.
– Én nem fogok többé bujkálni! – emelte fel fojtottan a hangját. – Ha te nem vagy képes felvállalni a gyereket és a felelősséget, én magam lépek Enci meg a vezetőség elé. Még ma este.
Bálint megdermedt. Az időnyomás szikláként nehezedett rá: miközben a földszinten a víz elárasztotta a villanyórát, a második emeleti folyosón az egész gondosan felépített hazugságvára végleg kártyavárként omlott össze.