Készpénz a szuterén felett

A visszautasíthatatlannak szánt ajánlat elhangzása után olyan néma csönd telepedett a kapualjra, hogy még a katasztrófavédelmi műszer pittyegése is szentségtörésnek hatott. Dr. Balog Henrik elégedett, halovány mosollyal igazította meg a nyakkendőjét. Pontosan tudta, hogy a gázszag és a hatósági fenyegetőzés kombinációjánál nincs hatékonyabb áralkudozó partner.
Fekete Zoltán szája szélén ideges rángás futott végig. A közös képviselő a lakónyilvántartási mappát védekezően szorította a mellkasához, mintha az pajzsként védhetné meg a társasházat az ingatlanpiac kegyetlen törvényeitől.
– A felújítási alapot azonnal megemeljük, ügyvéd úr! – jelentette ki szigorúan Fekete úr, bár a hangja hallhatóan megbicsaklott, ahogy az ellenőr által lobogtatott jegyzőkönyvre pillantott. – Nem adjuk el a házat névtelen keselyűknek!
– Nem keselyűk, Zoltán, hanem tőkeerős befektetők – javította ki Balog selymes, fanyar derűvel, miközben kiszámított léptekkel Fekete úr mellé sétált. – És gondoljon a lakókra! Mátéék a harmadikon már most alig bírják a törlesztőt, Dánielről nem is beszélve. Ha megemeli a közös költséget a triplájára, ők roppannak össze először. Én csupán mentőövet dobok a megszorultaknak.
Ricsi a nyirkos ronggyal a kezében lépett közelebb a lépcső tövéből.
– Inkább a csempész kávémat iszom ingyen a csomagtartóból, mint hogy magának adjam a szuterént, doki! – mormolta, de Balog csak egy könnyed kézlegyintéssel intézte el a tiltakozást.
Az ügyvéd tudta: a hurok lassan, de biztosan szorul. Elég egyetlen újabb hatósági bírság, és a Vászoly utca 6. lakói tálcán kínálják majd fel neki az otthonaikat.