Képernyővillanás a lépcsőfordulóban

Dániel óvatosan hátrafelé lépkedett a másodiki fordulóban, kihasználva, hogy Dezső bá viharlámpája pont Bálint izzadó homlokát világította meg. Nem hiányzott neki egy családi dráma, pláne nem olyan, amiben hivatalos pecsétek is szerepelnek. Amint sikerült elszakadnia a fojtott vitától, a zsebében élesen megrezrent a telefonja.
A képernyőn egy ismeretlen, rejtett számról érkezett üzenet villant fel: „A tegnap éjszakai döntésedet már nem vonhatod vissza. A rendszer rögzítette.” Dániel gyomra azonnal görcsbe rándult. A hideg verejték kiült a tarkójára. A tegnap esti titok – az a bizonyos elhamarkodott, végzetes kattintás a laptopján – hirtelen sokkal fenyegetőbbnek tűnt, mint Bálinték borítékja. Kényszeresen nyomkodta a kijelzőt, de a küldő kiléte homályban maradt.
Ahogy a szuterén felé vezető lépcsőre hátrált, a lenti sötétségből hirtelen előbukkant Székely Ricsi. A ház jókedvű csempészfejedelme egy karton import osztrák kávét egyensúlyozott a karján, miközben gyanakvóan fintorgott.
– Te Dani, nem érzed ezt a furcsa, szúrós szagot? – suttogta Ricsi ijedten, szaggatottan, miközben a pinceajtó felé pislantott. – Vagy Jenő bá égette el a kottáit, vagy a gázcső adta fel a harcot. Ha felrobbanunk, a csomagtartómból a prémium öblítőket már senki nem veszi át féláron!
Dániel alig figyelt a jószándékú szomszédra, ujjaival továbbra is a telefonját szorongatta. A lépcsőház fojtogató csendjét a gáz szaga és a digitális zsarolás réme egyszerre terítette be.