Képernyő a sötétben

Dániel a második emeleti lakás csendjében ült a monitor kékes fényénél. A tegnap éjszakai döntése óta egyetlen percet sem aludt rendesen. Az ujjai felett megállt a kurzor, amikor a telefonja halkan megreccsent az asztallapra fektetve. Egy ismeretlen számról érkezett üzenet villant fel a kijelzőn: „Tudjuk, mit tettél tegnap tizenegykor. Nincs visszaút.”
A gyomra görcsbe rándult. Hideg izzadság verte ki a homlokát, kényszeresen többször is frissítette az elemző szoftver felületét, de a digitális nyomok letörölhetetlenül ott maradtak a távoli szerveren. Lassan felállt, és a sötét ablaküveghez lépett, amin keresztül leláthatott a belső udvarra. Odalenn Fekete Zoltán még mindig a jegyzettömbjébe firkált valamit a kapualj szélén, mit sem sejtve arról, hogy a ház falai között nemcsak a felújítási alap drasztikus emelése jelent életveszélyt.
A folyosó felől szapora léptek zaja szűrődött be. Nóra suhant el a bejárati ajtó előtt, szorosan a kabátjához szorítva egy gyanús borítékot, miközben a lépcsőház hűvös huzata megzörgette a küszöböt. Dániel visszalépett az asztalhoz, remegő kézzel feloldotta a képernyőt, de a névtelen küldő már újabb bizonyítékot csatolt: egy képernyőfotót a tegnap esti titkos tranzakcióról.
A kiégett adatelemző pontosan tudta, ha ez kiderül, nemcsak a megélhetése úszik el, de a hatóságok is perceken belül megjelennek az ajtaja előtt. A telefon végül elnémult, de a kijelző halvány vibrálása tovább égette a szemét a sötétben.