A csapdába ejtett képviselő

Dr. Balog Henrik kimért, hűvös léptekkel ereszkedett le a földszintre, miközben a lépcsőház nyirkos falai között szinte megfagyott a levegő. A kapualj félhomályában Fekete Zoltán állt, kezében a megszokott, szorosan kézben tartott jegyzettömbjével. A közös képviselő a kapupántok rejtett hibáit méregette, próbálva a bürokrácia és a szabályzatok védelmébe menekülni a házban érezhető feszültség elől.
Balog megállt mellette, lassan elsimította méregdrága öltönye hajtókáját, és egy fagypont alatti, kimért mosollyal lépett be a férfi személyes terébe.
– Zoltán úr – szólalt meg halk, de ellentmondást nem tűrő, magabiztos hangon. – Ugye tisztában van vele, hogy a ház felújítási alapja csődközeli állapotban van? A lépcsőház állapota nemcsak balesetveszélyes, de az ingatlanok piaci értékét is folyamatosan pusztítja.
Fekete Zoltán riadtan pillantott fel. A szabályzat szentsége nála mindennél előbbre való volt, de a felhalmozódó hiány gondolata azonnal gyomorgörcsöt okozott nála.
– A lakók nem bírnak el több terhet… – dadogta bizonytalanul, de az ügyvéd éles kézmozdulattal vágott a szavába.
– Rendkívüli közgyűlést kell összehívnia, és legalább harminc százalékkal megemelnie a közös költséget. A halogatás nem segítség, hanem felelőtlenség.
Balog pontosan tudta, mit tesz. Máté és Bianka a harmadikon már most is az anyagi összeomlás szélén egyensúlyoztak. Egy újabb, elkerülhetetlen havi teher végleg felőrölné a maradék tartalékaikat, és felgyorsítaná a kényszerárverést. Zoltán ma is körbejárt a házban, hogy a rendet védje, de fogalma sem volt róla, hogy a saját szabálymániájával most éppen Balog hurokját szorítja a szomszédjai nyakára.
– Ha a leggyengébbek nem tudnak fizetni, a törvény biztosítja a végrehajtást – tette hozzá Balog halkan, majd anélkül, hogy megvárta volna a választ, kilépett a hűvös esti utcára.