Kényszerű paktum a kapualjban

Dániel óvatosan kibontakozott az idős asszony szorításából, és a hideg korlátot tapogatva sietett tovább lefelé. A lépcsőház alsóbb szintjén egy elemlámpa éles, kékes fénye vágta át a sötétséget. A földszinti kapualjban Dr. Balog Henrik állt makulátlan, élre vasalt öltönyében, láthatóan mit sem törődve a házat beborító káosszal. Mellette Fekete Zoltán izzadt homlokát törölgette egy zsebkendővel, miközben a kiégett biztosítéktábla koromfekete maradványait mutogatta kétségbeesetten.
– Ez a zárlat végzetes, Henrik úr! – hadarta a közös képviselő remegő hangon. – Az egész hálózatot ki kell cserélni, különben a katasztrófavédelem bezárja a házat. De miből? A felújítási alap teljesen üres!
Balog ügyvéd úr szája szélén gúnyos, kimért mosoly suhant át. A fénycsóvát a korhadt falra irányította, s halk, kimért hangja tisztán eljutott a lépcsőn megdermedt Dánielig.
– Egyszerű a megoldás, Zoltán. Emelje meg a közös költséget a háromszorosára, rendkívüli hozzájárulás címen. Aki nem tud fizetni, arra azonnal ráterheljük a jelzálogot. Higgye el, a fiatalok a harmadikon két hónap múlva feladják, és eladják a lakást… áron alul.
A kapualj árnyékából ekkor lépett elő az új lakó, a hallgatag férfi, aki a pletykák szerint korábban az idegenlégióban szolgált. Megvetően kiköpött a kőre, halkan odavetette Fekete úrnak, hogy a seregben az ilyen fejetlenségért korbács járt volna, majd nesztelenül eltűnt a belső udvar felé. Dániel reszkető kézzel szorította zsebében a zsaroló üzenetet rejtő telefont; Balog Henrik jéghideg pillantása egy másodpercre megakadt rajta a homályban.