Kémlelőnyílás mögötti csendes ítélet

A félemeletről visszahúzódó Király Aladár nehéz, dühös lépteit már a saját ajtaja előtt álló Vincze Erzsébet is pontosan kódolta. Erzsi néni, a ház önjelölt, de rendíthetetlen őre szinte egybeolvadt az első emeleti lakásának barna ajtójával; a kis rézkupakkal védett kémlelőnyílás möglül semmi sem maradhatott észrevétlen. A frissen pörkölt, osztrák kávé pult alól kiszabaduló illata elért az ő orráig is, ám az öregasszony nem a pörkölt aroma, hanem a lépcsőházban vibráló feszültség miatt húzta résnyire az ajtót.
Aladár még mindig fújtatott a méregtől, amikor a lépcsőfordulóban váratlanul szembetalálkozott Köves Dezsővel. A nyolcas lakás elegáns, kalapos úriembere éppen akkor ereszkedett lefelé, karján egy gondosan letakart kosárkával, amiből a saját sütésű, langyos tepertős pogácsa illata áradt. Dezső bá, a tőle megszokott gáláns modorral, megemelte elegáns kalapját a közeledő Aladár előtt, mintha csak egy békebeli korzó közepén sétálna.
„Pompás ez a mai reggel, Aladár úr! Remélem, jutott magának is a friss frissítőből odalent” – jegyezte meg Dezső bá halk, udvarias hangján, de a szeme sarkában ott bujkált az a leplezetlen cinkosság, ami a ház megmentőit és szürke zónás segítőit összekötötte. Tudta jól, hogy Ricsi csomagtartója és az ő apró nyomdagépe ugyanabból a szomszédosi szolidaritásból táplálkozik, amit Aladár irigy szeme képtelen volt felfogni.
Aladár megállt a lépcsőfokon, és sunyi mozdulattal Erzsi néni lakása felé bökött a fejével. „Maga csak ne örvendezzen úgy, Dezső! Lent a csemegében tiszta feketepiac üzemel. Ha az a buzgó Fekete úr vagy a rendőrség megtudja, mi folyik az üzlet és a szuterén között, itt mindenkinek elhúzzák a nótáját!” – sziszegte, abban a reményben, hogy az ajtó mögött fülelő Erzsi nénit sikerül ugrasztania Ricsi és Ida ellen.
Erzsi néni ajtaja erre teljesen kitárult. Az idős asszony szigorú, végigmérő pillantással lépett ki a linóleumra, kezében a szokásos porrongyával. „Aladár fiam, a ház rendje nem azon múlik, hogy kap-e a nép egy rendes adag kávét a boltban vagy sem” – vágta el a szót olyan méltóságteljes határozottsággal, ami azonnal elhallgattatta a férfit. „Inkább azon kellene elgondolkodnia, miért van az, hogy magának senki sem kínál egy jó szót sem ezen a folyosón.”
Király Aladár tehetetlen mérgében csak intett egyet, majd sanda tekintettel eloldalgott a második emelet irányába. Dezső bá elégedett mosollyal lépett Erzsi nénihez, és nyújtott felé egy apró szalvétába tekert pogácsát. A lépcsőházban lassan elült az összecsapás zaja, s a vékony falak között újra a megszokott, gyanakvó, mégis összetartó csend terült el.