Kávéillat a sötétben

Bálint torka kiszáradt, a szűk vizsgálóban szinte megállt a levegő. Dr. Szabó elszánt pillantása nem hagyott kétséget afelől, hogy az eladósodott orvos nem blöfföl. Erika a falhoz lapulva szorította magához a gyereket, de mielőtt Bálint válaszolhatott volna a zsarolásra, három határozott kopogás dördült a nehéz tölgyfa ajtón.
– Dokim, élsz még odabent? Hoztam egy kis túlélőkészletet! – harsant fel a folyosóról Székely Ricsi vidám, öblös hangja.
Szabó káromkodott egyet a foga között, de a zár kattant, ahogy kénytelen volt résnyire nyitni az ajtót. A résen át egy erős kempinglámpa hideg fénye csapott be a váróba. Ricsi állt a küszöbön, kezében egy gőzölgő termosszal, amiből csempészett osztrák pörkölésű kávé illata áradt, mögötte pedig Dezső bá egy letakart tálcával egyensúlyozott a sötétben.
– Friss tepertős pogácsa, uraim! A sötétségben a szolidaritás a legjobb biztosíték – lépett be gálánsan Dezső bá, és a lámpa fényében azonnal megemelte a kalapját a rémült Erika felé.
Kerekes Marietta a folyosó árnyékából figyelte a jelenetet. Éles vegyészszeme azonnal kiszúrta az orvos remegő ujjait és a csukott gyógyszeresszekrényt, de hallgatott. Ricsi szándékosan hátba veregette Bálintot, kávét töltve a műanyag poharakba. A hirtelen betoppanó szomszédi összefogás egy pillanatra széttörte a szobában fojtogató feszültséget, de a ki nem mondott zsarolás továbbra is ott lebegett a gőzölgő fekete felett.