Kattanó főkapcsoló a szuterén homályában

Erzsi néni az első emeleti kukucskáló mögött állt, miközben az épület gépészetének tompa zúgása végigrezgett a vékony betonfalakon. Az öregasszony pontosan tudta, mikor lép ki valaki a lépcsőházba; a Vászoly utca 6. minden rezdülése beégett az emlékezetébe az elmúlt évtizedek alatt. A földszint felől dr. Bordás András csoszogó, de kimért léptei visszhangoztak, ahogy a nyugdíjas mérnök-pedagógus szokásos esti ellenőrző útjára indult a szuterén felé.
„A maiak már azt sem tudják, mi az a túlterhelés… R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene!” – morgott maga elé András bácsi, miközben megállt a salétromos pincefalnál lévő nehéz, fémajtós főelosztó előtt. Fejét rázva gondolt a házban gombamód szaporodó túlhajszolt gépekre. „Ha Nikolai Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennénk lőve! De ezt a rendszert én még a 3.60-as kenyér idején láttam épülni, és nem hagyom, hogy tönkretegyék a gépészetet.”
A szakmai felelősségérzettől hajtva az öregember határozott mozdulattal benyúlt a szekrénybe, és a hálózat védelmében egyetlen kemény rántással lecsapta a ház fő reléjét. A kattanás úgy csattant a szűk lépcsőházban, mint egy puskalövés. A tízemeletes társasház alsó szintjei pillanat alatt koromsötétbe borultak.
A szuterén folyosóján a hirtelen beálló vaksötétet azonnali zűrzavar követte. A koromfekete homályban tompa ütések zajongtak fel, amit egy éles, elfojtott sikoly kísért a tárolók felől. Egy nehéz, fémes tárgy – vagy talán egy vastag, titokzatos boríték – éles csörrenéssel csapódott a hideg betonpadlóhoz, majd gurulva megállt a sötétben.
Fent az első emeleten Erzsi néni azonnal elfordította a zárat. A sötét lépcsőházba lépve szúrós tekintettel hallgatózott a mélybe, miközben lent a pincében valaki kapkodó, menekülő léptekkel rohant el. Az öregasszony védelmező, szigorú jelenléte még a vaksötétben is érezhetővé vált, ahogy a ház elfojtott drámái a felszínre csaptak.