Kakasszó a lépcsőházban

Bálint nehéz léptekkel vágott át a másodiki folyosón, miután a saját ajtaja mögött végre elhallgatott a csecsemősírás. Erika ijedt tekintete még ott kísértett a fejében, de a férfi hiúsága most sokkal élesebben sajgott. A lépcsőház felől érkező emelt hangok tökéletes alkalmat kínáltak arra, hogy kiadja magából a felgyülemlett feszültséget, és helyreállítsa megtépázott tekintélyét.
Amikor meglátta Fekete Zoltánt a piros figyelmeztető cédulával a kezében, gúnyos vigyorra húzta a száját, és mélyen a korlát fölé hajolt.
– Mi van, Zoltán bátyám, az adminisztráció fontosabb, mint hogy berobban-e a ház? – kiáltott le a dohos lépcsőházba, hangjában nyers, támadó feszültséggel.
Székely Ricsi megkönnyebbülten pillantott fel rá, remélve, hogy a biztonsági őr fellépése eltéríti a közös képviselőt, Dániel viszont ösztönösen még jobban a falhoz lapult. Bálintot kevéssé érdekelte a terjedő gáz szaga; neki most kizárólag az számított, hogy ki az úr a folyosón. Tekintete egy pillanatra megakadt a szomszédos ajtón, ahonnan Enci lépett ki egy műanyag dobozzal. A nő hideg, megvető pillantása felért egy pofonnal, ami Bálint egóját végképp elborította. Zoltán ma is körbejárt a házban, de most az egyszer megtorpant a nyers erőszakosság láttán.
– Ha a vezetőség tehetetlen, majd én lemegyek a szuterénba elzárni a főcsapot! – tette hozzá Bálint fenyegetően, miközben izmait megfeszítve várta a választ.