Jegyzőkönyv a másodikon

Dániel az ajtó vastag faanyagának dőlve hallgatózott, míg odakint a lépcsőház akusztikája újabb abszurd felvonáshoz teremtett díszletet. Tormai Zoltán főtörzsőrmester csizmája komótosan kopogott a betonon, akinek feszülő kék egyenruhája és a rendőrzenekari mélyhegedűs múltból megmaradt teátrális kiállása mindig sajátos tekintélyt kölcsönzött a folyosói jelenléteknek.
– Hatósági intézkedést ugyan még nem foganatosítok, de a közösségi együttélés szabályait szigorúan tartsuk be, kérem! – dörrent meg Tormai hangja a fordulóban, miközben a kezében tartott jegyzettömbbel nyomatékosította szavait.
A hivatalos fellépés hallatán Dr. Szabó András azonnal a kulcscsomójáért nyúlt, s hamuszürke arccal próbálta belenyomni magát a falba, hátha a rendelő gyanús receptkönyve és a felhalmozott kártyaadósságai nem ma kerülnek terítékre. Pár lépéssel feljebb Dr. Bordás András is megtorpant, szemei mögött cikázni kezdtek a fizikai képletek.
– Ha a feszültség nő, az áramerősség is megugrik! R = U/I, ezt a hatóságnak is tudnia kéne! – morogta Bordás professzor szaggatottan, miközben Etelka gyanús kimaradásai miatt rettegve nézett a főtörzsre.
Erika a fal mellett lapulva, megrémülve próbált átsurranni a két pánikoló úriember között. Odabent Dániel a sötét szobában nézte a kékesen villódzó kijelzőt. A lépcsőházi riadalom akár humoros is lehetett volna, ha a zsebében lapuló telefon nem vibrál megint baljósan.