A gyanakvás hálója

A bezáródott ajtó mögött Dániel a hideg fafurnérnak döntötte a homlokát. Lélegzete ütemesen párásította az üvegszemet, miközben a kezében tartott telefon képernyője lassan sötétbe borult. A folyosón azonban nem ült el a feszültség. Vincze Erzsi néni nem tágított a másodiki fordulóból; hallása, amit az évtizedes gyanakvás élesített ki, azonnal megneszelte a hirtelen zárkózást.
– Látja, Máté? – fordult a lépcsőn felfelé kapaszkodó futár felé, s szavaiba fojtott él vegyült. – Mindig így kezdi az, akinek vajas a feje. Bálint is csak leskelődik a másodikon ahelyett, hogy otthon lenne, Fekete úr meg már megint a szabályzatot lobogtatja. De én nyitva tartom a szemem.
Máté megdermedt a harmadikra vezető lépcsőfokon. Átizzadt táskája vágta a vállát, tekintete akaratlanul is a saját lakásuk ajtójára tévedt, ahol Bianka várt rá a kifizetetlen csekkek halmaza felett. Nem akart belefolyni az idős asszony szőtte hálóba, de a fojtogató légkör rátelepedett a mellkasára.
– Csak vigyázzon, fiam – hajolt közelebb Erzsi néni, fojtott suttogásra váltva, ami pontosan átszűrődött Dániel ajtajának résén. – A doktor úr sem véletlenül járkál éjszaka a szuterén felé, s a Miri Csemege körül sem véletlenül sündörögnek a gyanús alakok. Ebben a házban minden falnak füle van.
Dániel a sötét előszobában hátat fordított az ajtónak. A telefon újabb néma rezdülése a zsebében arra figyelmeztette: a hurok nemcsak a lépcsőházban, de a képernyőjén keresztül is egyre szorosabbra fonódik körülötte.