Jegyzőkönyv a lépcsőpihenőn

Fekete Zoltán nem engedte, hogy a káosz teljesen átvegye az uralmat. Előhúzta zsebéből a nagy teljesítményű LED-lámpát, és a vakító fénysugarat egyenesen a lépcsőpihenő sarkába halmozott papírdobozokra irányította. A füstös félhomályban a közös képviselő hangja élesen vágta át a lakók méltatlankodását.
– Ez tűzveszélyes és szabályellenes! – csattant fel Zoltán, sárga jegyzettömbjét a hóna alá csapva. – A katasztrófavédelem százezres bírságot szab ki a házra, ha meglátja ezt a torlaszt a menekülési útvonalon. Azonnal tüntessék el, különben írásbeli intőt kap mindenki, és ráterhelem a közös költségre!
Miközben Tibor bá a biztosítékszekrény kormos fedelével bajlódott, az alagsor felőli lépcsősorról nehéz, szúrós szag szivárgott fel. A gáz és az égett műanyag fojtogató keveréke megülte a levegőt, amitől Szabó Gábor rosszallóan köszörülte a torkát. A lakók egymásra mutogattak, a felelősséget hárítva a lepusztult vezetékekért és a felhalmozott lomokért.
Dániel hátrálni kezdett a fénykör szélén. A zsebében meglapuló telefon kijelzője újból felvillant a combjánál, de nem merte elővenni. Fekete úr szigora és a hatósági bejelentéssel való fenyegetőzése közelebb hozta a lebukást, mint bármi más. Ha a katasztrófavédelem vagy a rendőrség kiszáll a műszaki hiba miatt, a tegnap éjszakai adatpiszkálásra is fény derülhet.
– Elég a szövegelésből, Zoltán! – mordult fel Bordás professzor, de a közös képviselő már a nevek listáját körmölte a sötétben. Dániel kihasználta a figyelmetlenséget, és halk léptekkel elindult a saját lakása felé.