Jegyzőkönyv a gőzben

Fekete Zoltán, a negyedikről leszáguldó közös képviselő úgy ragadta magához a szót a kormos lépcsőfordulóban, mint aki a saját testével próbálja felfogni a bürokrácia lesújtó pörölyét. Egy vastag, kék műanyag mappát szorongatott, amelyben az elmúlt tizenkét év házirend-módosításait őrizte szigorú ábécésorrendben.
– Álljunk meg egy szóra! Ez magáningatlan, és a rendkívüli gépészeti állapotok elhárítása folyamatban van! – kiáltotta Zoltán, miközben a kiérkező hatósági ellenőr zseblámpájának csóvája épp az alagsori lejáróra vetült, ahonnan továbbra is fojtogató, gázos gőzpára kúszott felfelé.
A tisztet azonban cseppet sem hatotta meg a háromkarikás mappa. Egy átázott jegyzőkönyvet simított ki a tenyerén, majd fanyar, hivatali kimértséggel nézett végig a korlátra tapaszkodó, sápadt lakókon.
– Közvetlen életveszély, uram. A falakban a vezetékek szétégettek, a pincéből felszivárgó gáz miatt pedig egyetlen szikra is elég a robbanáshoz. Két lehetőségük van: vagy azonnal összehívja a vészközgyűlést, és megszavazzák az azonnali kényszerfelújítási alapot, vagy holnap reggel lezárjuk a kaput, és a katasztrófavédelem üríti ki a bérházat.
A gangokon dermedt csend támadt, amit csak a szuterén mélyéből fojtottan felkúszó gázszag és Lugosi Jenő távoli operaáriája tört meg. Etelka ijedten húzódott a férje háta mögé, míg dr. Bordás dühödten csattant fel: „Inkább a kilakoltatás, mint hogy még egy fillért fizessek a közösbe!”
Dániel a másodikon Erika mellett állva érezte, ahogy a hurok végleg megszorul. Odalent, a kapualj homályából ekkor lépett elő dr. Balog Henrik. Az ügyvéd élre vasalt öltönyében, jéghideg mosollyal nézte a pánikba eső szomszédokat – pontosan erre a pillanatra várt.