Fénycsóva a lépcsőházban

Dániel nem maradt a védelmet nyújtó sötétségben. Kirántotta a lakása ajtaját, és kilépett a nyirkos, gőzös gangra. Léptei elnyelődtek a málló vakolatú falak között, amint a szemközti ablak iránya felé indult. A másodiki folyosó fordulójában váratlanul Erikába botlott, aki a korlátnak feszülve lihegett.
„Te mit keresel itt?” – vágta rá Dániel fojtott, éles hangon. A lány szemei kitágultak a dühtől és a fojtogató feszültségtől. „Inkább azt mondd meg, ki hívta ki a hatóságot! Ha a rendőrök átfésülik a bérházat a gépészeti katasztrófa miatt, mindennek vége” – sziszegte Erika, miközben a kezében szorongatott kulcscsomót a tenyerébe fúrta.
Odalent, az első emeleti pihenőnél dr. Bordás András dühödten tolta el magától Szabó Gábor tétova kezét. „Hagyja azt a lámpát, Gábor! R equals U over I, magának a feje állt le, nem a fizika!” – csattant fel a professzor. A mondat végét azonban elnyelte a kapu felől felhangzó csizmák nehéz dohogása és egy mély, hivatalos hang.
A bejelentésre érkező egyenruhások vakító elemlámpafénye átvágta a lépcsőházi gőzt. Dániel a korlát fölé hajolt: a lefelé pásztázó fénysugárban látta, hogy a hatóság lezárta a kiutat. A zsarolója még fent lapult a homályban, a menekülési útvonal pedig végleg bezárult.