Ismeretlen küldő a bérházban

Dániel a bezárt ajtónak dőlve lélegzett. A sötét szobában a telefonja kékes fénye élesen világította meg a tenyerét. Az újabb üzenet nem puszta szöveg volt, hanem egy alig pár másodperces hangfájl. Amikor reszkető hüvelykujjal rányomott a lejátszásra, a hangszóróból egy torzított, fojtott suttogás szólalt meg: „Tudom, hova tetted a fájlokat tegnap este.” Az adatelemző hideg verejtéket érzett a gerincén. Ez nem egy generált adathalász spam volt, hanem közvetlen, személyre szabott fenyegetés.
Lent a földszinti fordulóban Szabó Gábor próbált úrrá lenni a pánikján. Miközben a gépészeti csőtörés és a várható anyagi csőd szorította a torkát, hirtelen túlbuzgó készséggel Bordás professzor mellé lépett, hogy megfogja az idős mérnök imbolygó zseblámpáját. Szabó szokatlan szívélyessége mögött ott bujkált az a görcsös félelem, hogy Etelka végül eljárja a száját Andrea előtt. – R equals U over I, ugye, professzor úr? – motyogta szinte megalázkodva, hogy elterelje a figyelmet a saját szorongásáról.
Eközben Erika a homályos korlátba kapaszkodva osont vissza a másodikon a lakása felé. A gőzgomolyagok között minden árnyékban fenyegetést látott; attól rettegett, hogy a Bálinttal közös titkaik végleg lelepleződnek, ha a lakossági bejelentések nyomán megérkezik a hatóság.
Dániel az ablakhoz lépett, és a sötét belső udvarra nézett. A szemközti emelet egyik vaksötét ablakában egy pillanatra felvillant egy mobiltelefon kékes kijelzője, majd azonnal kialudt. A zsaroló a bérházon belülről figyelte minden mozdulatát.