Játszma a folyosón

Karesz ökle görcsösen rándult meg a meleg műanyag kábellel a kezében, de mielőtt Fekete Zoltán felé léphetett volna, a tízes lakás nehéz tölgyfa ajtaja csendben feltárult. Dr. Balog Henrik lépett ki a gangra. Kifogástalan sötétkék öltönyében, hűvös nyugalommal méregette a veszekedőket, mintha csak egy rosszul megrendezett színházi előadást figyelne.
– Felesleges a hangerőt pazarolni, uraim – szólalt meg Balog halk, mégis pengeéles hangon, amely azonnal elfojtotta a folyosó morajlását. Lassan végigsétált a korlát mellett, tekintetével megállva Fekete remegő ujjai között szorongatott jegyzőkönyvön. – Fekete úr szigora megható, ám tökéletesen céltalan. A hatóságot nem egy hosszabbító érdekli, hanem az, hogy a ház közös számlája évek óta tátong az ürességtől. A kényszerfelújítás összege pedig több tízmillió forint.
A megállapítás nyomán nehéz csend telepedett a folyosóra. Erzsi néni ijedten húzta össze magán a kardigánt, Karesz pedig leengedte a kezét, ahogy a fenyegető ügyvéd hűvös, kimért lépteit figyelte.
– Rendkívüli közgyűlést kell összehívni, még ma este – folytatta Balog, miközben tekintete élesen végigsöpört a lakókon. – Van egy ügyfelem, aki hajlandó átvállalni a teljes felújítási költséget. Cserébe csupán a szuterén és a tetőtér beépítési jogait kéri. Vagy aláírják, vagy a hatóság jövő héten lakatlanná nyilvánítja az épületet.
A földszint felől ekkor nehéz, csoszogó léptek visszhangoztak: Lugosi Jenő bukkant fel a lépcsőfordulóban, borfoltos bársonykabátjában, dühösen intve a kezével. A csapdába szorított lakók tekintete összetalálkozott; a veszély már nem a hivatal papírjaiban rejtőzött, hanem a szomszédjuk öltönyének zsebében.