Izzó kijelző a füstben

A második emeleti hűvös homályban Bartha Zsófia épp egy méretes zsályafüstölővel próbálta megtisztítani a folyosó „súlyosan mérgezett auráját”. Szabó Andrea áhítattal bólintott a terjengő füstfelhőben, míg Erzsi néni a résnyire nyitott ajtó mögül köhögött teátrálisan, szilárdan meggyőződve arról, hogy a jógaoktató valójában tiltott vegyi fegyvert tesztel a lakóközösségen.
Ebben a bizarr szagkavalkádban – ahol a szentelt zsálya édeskés aromája vívott élet-halál harcot a pincéből felszivárgó gázszaggal – Kelemen Dániel az ajtófélfának támaszkodva bámulta a telefonja villogó kijelzőjét. A zsebében meglapuló készülék hirtelen újra megszólalt. Dániel gyomra görcsbe rándult: a kijelzőn egy névtelen értesítés villant fel, amely hajszálpontosan arra a tegnap esti, hirtelen elhatározásból elkövetett döntésre utalt, amellyel egyetlen kattintással forgatta fel a saját életét.
A tegnapi lépés súlya most, a lépcsőházi káosz közepette nehezedett rá igazán. Remegő hüvelykujjal húzta végig a képernyőt, kényszeresen frissítette az alkalmazást, majd háromszor egymás után ellenőrizte a titkosítás ikont. A kapualjból még mindig felhallatszott a hatósági huzavona morgása, de Dániel számára a folyosó zajai hirtelen távolinak és tompának tűntek. A tenyerében izzó képernyő a tegnap esti titok elkerülhetetlen következményeit vetítette előre.
Elhaladt Zsófia gőzölgő füstölője mellett, puszta reflexből gépiesen bicentve a spirituális tértisztító felé. A tenyere izzadt, a szorongás hideg zuhanyként terjedt el a tagjaiban, miközben újra meg újra a telefonjára pillantott. Pontosan tudta, hogy ebben a házban semmi sem marad sokáig a homályban.